Keresés ebben a blogban

2011. október 2., vasárnap

Házi csirke gyros

Na, ez az, amire nagyon kényesek vagyunk, a gyros :)

http://sulvefove.nlcafe.hu/recept/Hazi-csirke-gyros


4 darab bolti pita, 30 dkg csirkemell, 1 darab piros kaliforniai paprika, 1 darab tv paprika, 10 dkg kígyóuborka, 1 fej lilahagyma, 3 dl natúr joghurt, 1 csokor snidling, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 csipet fahéj, 1 csipet római kömény, néhány evőkanál erőspaprika-krém, olaj a sütéshez

A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, megszórjuk őrölt borssal, római köménnyel, kevés őrölt fahéjjal, ízesítjük a zúzott fokhagymával. Sózzuk, ráöntünk 1 dl joghurtot, majd ha lehetőségünk van rá, egy órára betesszük a hűtőbe. Ha nincs erre időnk, akkor addig tegyük be, míg összevágjuk a zöldségeket.
A zöldségeket vékonyan felcsíkozzuk, a hagymát fél karikára vágjuk. Egy serpenyőben kevés olajon, közepes lángon lepirítjuk a csirkecsíkokat. A bolti pitát picit megmikrózzuk, egyik tetejét levágjuk, és a belsejébe ízlés szerinti mennyiségben töltünk húst és zöldséget. A paprikakrémet kevés vízzel kikeverjük, a maradék joghurtot sóval és finomra vágott snidlinggel ízesítjük. Mindkét öntettel meglocsoljuk a gyrost.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése